Nem könnyű egész nap szórakoztatni egy öthónapos babát. Szerintem a zene az a dolog, amit minden baba szeret és nem kell feltétlenül gyerekdalokat hallgatni a babának. Ebben a bejegyzésben azt a hét könnyűzenei számot szedtem össze, amik a legjobban elszórakoztatják a lányomat. 1. Szabó Balázs Bandája ft. Julie Rens: Hétköznapi

Egyik este a férjem játszott Jankával és amikor már unalmas volt a meseolvasás, a mondókázás és a repülőzés is, a párom úgy gondolta, hogy zenét hallgat a gyerekkel. A meghallgatott dalok között ez is szerepelt és a gyereket nagyon lekötötte. Azt nem tudjuk, hogy a dallam vagy a ritmus miatt, de azóta is nagy kedvenc.

2. Laura Pausini & Alejandro Sanz: Viveme

Ezt a dalt az én lejátszási listámon találtuk és azonnal mosolyt csal a kiscsaj arcára.

3. Michael Bublé: Save the last dance for me

A terhességem során gyakran hallgattam ezt a dalt. Pár hallgatás után észrevettem, hogy a kicsinek is nagyon tetszik, mert mindig őrülten rugdosott, amikor ez szólt. Most is rúg és csápol, amikor ezt hallgatjuk.

4. Andrea Bocelli: Nessun Dorma

Magyarul a címe: Senki sem alhat. Sokszor hallgattam, amikor Janka 4-6 hetes lehetett és gyakran felébredt éjszaka, majd a fél ötös ébresztő után már nem is akart visszaaludni. Nagyon szeretem ezt a dalt, de leginkább azért hallgattam, mert iróniát akartam csinálni a helyzetből és így próbáltam átvészelni a nehéz pillanatokat. A Kisasszonynak egyébként annyira tetszik, hogy amikor a női kórus énekelni kezd, ő is elkezd gagyogni és kiabálni, aztán meg fülig ér a szája.

5. Somló Tamás: Indulni kell

Ezt a dalt is a férjem találta. Ha Janka nyűgös, ez tuti gyógyír.

6. MC Hammer: U Can’t Touch This

Az utolsó előtti helyre tartogattam ezt a számot. Janka kb. egy hónapos lehetett, amikor vettem neki egy szabadidőnadrágot a H&M-ben. Az a fenekén buggyos bébinadrág volt és a férjem azt mondta, hogy a gyerek úgy néz ki, mint MC Hammer. Általában kettesben szokták hallgatni, amikor a férjem fürdéshez készíti a gyereket. Bár falra tudok mászni a rap zenétől, sokszor kénytelen vagyok én is meghallgatni, mert Janka nagyon szereti. Vigyorog és kacarászik, ha ezt hallgatja. Szerintem a ritmus tetszik neki.

7. Celine Dion  & Garou: Sous le vent

Sírásra igazi gyógír Celine Dion és Garou duettje! Nem tudom, mi van benne, ami ennyire megnyugtatja a gyereket, de akárhogy sír, az első pár ütem után abbahagyja és utána végig vigyorogja az egész dalt. Főleg akkor tesz jó szolgálatot, amikor kettesben megyünk valahová autóval, Janka elsírja magát a hátsó ülésen és nem tudok odamenni, hogy megvigasztaljam.

 

A felsorolt számok közül nektek melyik tetszik a legjobban? A ti babáitok milyen zenét szeretnek?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.