A szerda a leghosszabb napom, ilyenkor nagyon korán kezdek és későn is végzek a munkával. Így volt ez október 8-án is, de enni ugye kell, ezért a férjemmel – Petivel – napközben megegyeztünk, hogy este az Interspar alatti parkolóban találkozunk. Mivel másfél órás eltéréssel fejeztük be a melót aznap és Petinek ügyintéznivalója is akadt, ezt tartottuk logikusnak. Egymás mellett parkoltuk le, szokás szerint.

Vásárlás után Peti beszállt az autójába és épp indulni készült, amikor egy srác odaszaladt hozzá és szólt, hogy ne indítsa be a motort, mert egy kiscica van a motortérben. Peti kiszállt, felnyitotta a motorháztetőt, ahol tényleg ott volt egy riadt kölyökcica. Azt hittük, hogy a srácé, ezért Peti odaadta neki, ő pedig elengedte. Hát, nem az övé volt. Szerencsétlen macska most az én autóm alá szaladt és valahogy felmászott a kipufogó mellé. Kicsalogatni nem tudtuk, mert annyira meg volt rémülve. Pár perc után rájöttünk, hogy feleslegesen mászunk négykézláb és csinálunk magunkból hülyét, ezért előkerült az emelő. Miközben Peti az autómat próbálta megemelni, én pedig a cicát figyeltem, azon tanakodtunk, hogy mi legyen vele. Hazavinni nem nagyon akartuk, mivel pár héttel előtte egyeztünk meg, hogy Süti az utolsó macskánk és ha ő elpusztul, nem akarunk másikat. Végre sikerült kivarázsolni a cicát a megemelt autó alól – persze be kellett vetni némi felvágottat is. Amikor beszaladt az autóm alá, csak annyit láttam belőle, hogy kicsi és feketés színe van.

Ahogy Peti felemelte, mindkettőnknek az volt az első gondolata, hogy “Ez meg mi ez?”. Nagyon sovány volt, a színe valami meghatározhatatlan, a szemei félig csukva és rettenetesen sírt. Megint jött a kérdés: “Most mi legyen vele?”. Elengedjük? Adjuk be a menhelyre? A szüleim pár héttel előtte fogadtak be egy menhelyi kutyát és akkor láttak egy táblát, hogy nem vesznek be több macskát a menhelyen. Tehát ez nem volt opció. Hazavigyük? Peti azt mondta, hogy ha elengednénk és sorsára hagynánk, az olyan lenne, mintha Kifli kutyánkat kitennénk az országút mellé. Megszületett a döntés: velünk jön. Jobb híján gy papírtáskában vittük haza. Negyed kilenc volt és mindketten hulla fáradtak voltunk, de a cicát még el kellett látni.

Érkezés után egyből a hátsó teraszra vittük. Van ott egy kutyaház, amit Kifli még soha nem használt – esőben is inkább elázik – és egy régi szállítóboxból kialakított hőszigetelt és vízálló cicaház. Az utóbbinak sem sokáig volt lakója, mivel Süti onnan átköltözött a kutyaházba, amikor látta, hogy Kiflinek úgyse kell. Az volt a tervünk, hogy majd beköltözik a macskaházba. Persze Süti kajáján kívül semmi cicának való nem volt otthon, ezért felvágottat és tejet kapott. A kis szőrmók megérezhette, hogy hazaérkezett, mert elkezdett hangosan dorombolni és a betont dagasztotta. Sajnos hamar rájöttünk, hogy nemcsak a szemével van baj. Miután evett, jobban megvizsgáltuk láttuk, hogy valószínűleg már napok óta megy a hasa (tehát tejet nem kap többet). Megbeszéltük, hogy másnap elvisszük az állatkórházba.

Mázli a megmenekülése utáni reggelen:

Természetesen ez a macska is inkább a kutyaházat választotta. Reggelre megnyugodott és megtisztogatta magát, akkor láttuk, hogy kislány. Este elvittük az állatkórházba, ahol kapott saját adatlapot és a nevéről is nyilatkoznunk kellett. Megmenekülésének szerencsés mivolta miatt a Mázli nevet kapta. 3 hónapos lehet és a színe hivatalosan trikolor, de amúgy szerintünk nem az, hanem ilyen… érdekes. A szállítóboxban sem hisztizett, inkább érdeklődve nézte, hogy kik vannak még a váróban. Jól viselte a vizsgálatot is az állatorvos megállapította, hogy ő egy nagyon boldog cica, amiért megmentettük.

Azóta is nálunk van. Sokat hízott, egy igaz dagigombóc lett pár hét alatt. Eleven, játékos, nagyon szeret mindenkit, jól kijön a kutyával és állandóan társaságra vágyik. Néha beengedjük, ilyenkor Kifli átengedi neki az ágyát. Kifli napközben kint van, de éjszakára mindig bejön. A csillagos párnát, amit a képen láttok, anyukám varrta neki. Süti is bent van július óta, úgyhogy hárman használják a csodálatos pihe-puha kutyaágyat. Béke van és szeretet… Hm… Örülünk, hogy három rosszfészkünk van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.