Ha olvastátok a babás bejegyzéseimet vagy ha követtek a közösségi médiában, bizonyára észrevettétek, hogy a lányomról sehol nem osztok meg fényképeket. Hogy miért? Ez a bejegyzésben ezt fogom elmagyarázni.Nagy probléma az, hogy a gyerekek túl sok időt töltenek a számítógép előtt és a szociális életük jó része is a közösségi médiában zajlik. Számtalan kutatás és tanulmány készült már arról, hogy a gyerekek egyre kevésbé tudnak face-to-face kommunikálni egymással, elszigetelődnek, a kevesebb személyes kapcsolattartás miatt pedig kevésbé jelentőségteljesek a kapcsolataik. A Facebook manapság akkora szerepet tölt be az emberek életében, hogy ami nincs kiposzolva a Facebookra, az meg sem történt, ha pedig nincs Facebook oldalad, akkor olyan, mintha nem is léteznél. Aggógunk a gyerekeink internethasználattal és közösségi média használattal kapcsolatos sokásaik miatt. De kik a felelősek a gyerekeink első digitális lábnyomaiért? Mi, a szülők. Ahogy megszületik egy gyerek, a szülei azonnal kiposztolják a fényképét, a nevét, a születési súlyát meg ki tudja még mit a Facebookra. Születésüktől kezdve azt ültetjük el a fejükben, hogy szerepelni kell valamelyik közösségi oldalon, így aztán ne csodálkozzunk, ha a gyerek már öt évesen nyavalyog, hogy neki saját Facebook profil kell.

A férjemmel közzétettünk Facebookon párat az esküvői és a nyaralásokkor készült képeink közül. Minden kép megosztása előtt egyeztettünk, hogy a másiknak megfelel-e, ha az adott kép kikerül a világhálóra. Én vagyok a fotón, az én döntésem, az én felelősségem. Amikor terhes lettem, megegyeztünk, hogy nem osztjuk a terhességem hírét a Facebookon és Janka születéséről sem fogunk posztolni. Egy újszülött nem tudja eldönteni, hogy akar-e az interneten lenni, majd közzéteszünk róla képet, ha nagyobb lesz vagy amikor megérti, hogy mit jelent az interneten szerepelni – bármilyen formában. Miért? Mert nem akartuk közfigyelemnek kitenni életünk legértékesebb és legsebezhetőbb részét.

Pár nappal Janka születése után, az egyik kórházi szobatársam telefonon vitatkozott a férjével (“Miért pont azt a fényképet tetted ki Facebookra?”), míg egy másik anyatársam szintén telefonon egyeztetett a párjával, hogy melyik képet osszák meg a közösségi oldalon. Jesszus… Pár napos gyerekek és a szülők már azon vitatkoznak, hogy milyen képet osszanak meg róluk. Az első fotó persze kritikus fontosságú, mert mégis csak az jelenti az első benyomást a gyerekedről. Szerencsétlen gyerek épp csak megszületett és máris kiteszik ennek az idióta megfelelési kényszernek. Jankát négy hónapos kora óta hordom úszásra. Vagyunk néhányan, akik a foglalkozás kezdete előtt pár perccel már a vízben vagyunk. Rájöttem: kétféle anya létezik. Az egyik, aki bemegy a vízbe és játszik a babájával, odaúsznak más babákhoz, ismerednek, játszanak. A másik típus bemegy a vízbe, az egyik kezében a gyerek, a másikban egy okostelefon és szelfizik. Aztán persze minden megy azonnal a Facebookra. Néhány hete a foglalkozás után az öltözőben az egyik anyuka próbálta rávenni az egy év körüli kisfiát, hogy üljön nyugodtan, mert le akarta fényképezni a telefonjával. Bár az anyuka többször is kérte, a kisfiú nem maradt nyugton, mire a nő azt mondta: “Rossz baba vagy!”. Nem hittem a fülemnek. Rossz baba? Milyen kifejezés ez egyáltalán. És miért “rossz”? Mert anya nem tud róla megfelelő fotót készíteni, amit kirakhatna az internetre? Ez már “rossz” viselkedés a modern társadalomban? Baromira fontos, hogy mit gondol rólunk a külvilág és persze fontos az is, hogy minél több lájkot szerezzünk. És már meg is érkeztünk ahhoz a dologhoz, amitől a falra tudok mászni.

Nevesen, hogy sok anyuka elárasztja a Facebookot a gyerekei képeivel. Olyan, mintha kérkednének azzal, hogy nekik gyerekük van – mintha ők lennének az a szűk réteg, aki szaporodni képes. Napi tíz fénykép arról, ahogy a gyerek alszik. Azta! Most kinyitotta a szemét! Kajás az egész feje – jaj, de cuki -, pelenkás kép, fürdős kép – mert fontos a fél világ lássa a meztelen gyerekünket -meg ki tudja még mi. Az egyik ismerősöm fejhallgatót tett a gyereke fejére, lefényképezte és ezzel a kommenttel osztotta meg: “DJ Kaki”. Hát komolyan. 10-12 év múlva, amikor az a gyerek a kamaszkor küszöbén fog állni, a haverjai meglátják ezt a fényképet ezzel a szöveggel, szerintem szét fogják szívatni (mert ugye annyi idősen már neki és a haverjainak is lesz fészbukja). Nem elég, hogy sok gyereknek nem tanítják meg a biztonságos internethasználatot, még a szülő sem mutat jó példát, hiszen orrba-szájba posztol mindent a gyerekéről. Aztán persze vírusként terjednek az olyan történetek, hogy szegény XY fotókat posztolt a gyerekéről és szemét emberek azt kommentelték, hogy csúnya a gyerek vagy ilyen-olyan betegség jeleit vélték rajta felfedezni. Egy fórumon olvastam, hogy egy anyuka megosztott egy képet a babájáról és valaki írta, hogy a gyerek Down-szindrómás, az anyuka meg persze kétségbe esett, mert hogy lehet az, hogy a kórházban és a gyerek havi vizsgálatai során sem tűnt fel egy orvosnak sem, hogy ilyen problémája van szegény gyereknek. A végén szerencsére kiderült, hogy a gyerek teljesen egészséges, csak valaki szemétkedni akart vele. Lehet, hogy sok ismerősöd cukinak tartja a gyereked, de akár egy aljas megjegyzés is borzalmas érzelmi károkat tud okozni. Komolyan ki akarod tenni magad és a gyerekedet ilyesminek?

Nem beszéltünk még az internet egyéb veszélyeiről. Ha az elektronikus zaklatás nem lenne elég, ott vannak még egyéb tényezők is. Például nem szeretném, ha valaki töltené a gyerekem fotóit a Facebook oldalamról – vagy valamelyik ismerősöméről, aki lájkolta – és felhasználná. Ilyen történetből is rengeteg kering a neten.

És mi a helyzet azzal, amikor családtagok osztanak meg fotókat a gyerekedről? Amíg a szülészorvos összevarrta a gátsebemet, a férjem elment, hogy megnézi, hogy Jankán elvégzik az első vizsgálatokat, megfürdetik és felöltöztetik. Amikor minden megvolt és Janka is nyugodt volt már, a férjem készített róla egy fotót. Ezt elküldte a családnak, apósom pedig egyből megosztotta Facebookon. Amint észrevette a férjem, megkérte apósomat, hogy távolítsa el a bejegyzést. Ez vitához vezetett, mert apósom nem értette, hogy miért nem posztolhat a saját oldalán azt, amit akar, miért ne láthatnák az ismerősei, stb. Persze, az ő Facebook oldala, de a fényképen a mi gyerekünk szerepelt. A férjemmel hoztunk egy döntést, miszerint Janka fényképeit távol tartjuk a közösségi oldalaktól. Bármilyen közösségi oldaltól és bárkinek a profiljától. Ha nagyszülő vagy, ez rád is vonatkozik. Mert mindegy, hogy kinek a révén kerül ki a gyerek fotója a netre, az már ott van és kész. Nem bízom senkinek a biztonsági beállításaiban sem. Egy profilt akármikor feltörhetnek és hozzáférhetnek a gyerekem fotóihoz. Ki tudja, hogy az ismerősök hogyan klikkelgetnek, lájkolgatnak és a gyerekem fotója nyilvánossá válik. Akkor meg a fene megette az összes törekvésemet arra, hogy megvédjem. Szerintem a gyerek közösségi médiában való “szerepeltetése” a szülő személyes döntése. Ugyanolyan döntés, mint az, hogy valaki kilöveti-e a lánya fülét, körülmetélteti-e a fiát vagy általában milyen elvek szerint akarja felnevelni a gyereket.

Igen, továbbra is fogok írni Jankáról és remélem, hogy minél többen velem fogtok tartani az anyaságnak nevezett utazáson. Amíg viszont nem érzem, hogy a lányom elég idős az interneten való megjelenéshez, a képek elmaradnak és élvezem, hogy az ismerőseim meglepetten nézik a gyerekemet, amikor személyesen találkozunk, és megkérdezik: “Hogyhogy gyereked van? Nem láttuk Facebookon.”

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.