Család

Így éljük túl a dackorszakot – 2. rész


Ez a bejegyzés a pár héttel ezelőtti írásom folytatása. Ha érdekel, hogyan kezelem a kétéves gyerekem hisztijeit és mit teszek azért, hogy többnyire jól viselkedjen, olvass tovább.

Amint azt az előző rész végén említettem, elromlottak a dolgok, ami a fegyelmezést illeti. A probléma oka az volt, hogy a férjem és én elkezdtünk egyet nem érteni. A határ nálam ugyanott maradt, a férjem viszont engedékenyebb lett. Amikor Janka nem volt hajlandó megcsinálni valamit vagy nagyon akaratos lett, én maradtam az első részben leírt három figyelmeztetésnél, a férjem azonban adni akart neki még egy lehetőséget. És még egyet, és még egyet, így sokszor már eljutottunk a hatodik “csak még egy lehetőségig”. A gyereknek persze elképesztő érzéke van a szülők közötti összhang megszakadásának a felfedezésére, így ki is használta.

Pár hét után a helyzet katasztrofális volt. Korábban Janka 20 perc alatt készült el reggelente. Ez az idő másfél órára nőtt. A reggeli első hiszti mindig abból fakadt, hogy nem akarta levenni a hálózsákot. A pelenkák közül csak az oroszlánmintásat akarta felvenni, a zsiráfosat nem, papucsban és pizsamában akart bölcsibe menni, stb. A reggeli ordítós hisztik mellé hamar megérkeztek az esti hisztik: nem akart levetkőzni, nem akart megfürödni és pizsamát sem akart felvenni. (A bölcsődében ebből persze semmit nem vettek észre a nevelők, mert Janka ott olyan volt, mint a kisangyal.) Egyik péntek este több mint egy órán keresztül tombolt egy szál pelenkában és lilára ordította magát, végül az ordítástól kimerülve elaludt.

Aznap éjjel nem aludtam sokat, próbáltam kitalálni a megoldást. Hajnali 3 órára készen is volt a tervem. Az első lépés az volt, hogy vissza kellett állítani az összhangot a férjem és köztem. A férjem is hajnalban kelt, így volt időnk megbeszélni, hogy hogyan tovább. Szerencsére pont hosszú hétvége volt, így több időnk volt, hogy visszatereljük a gyereket a helyes útra. A második lépés: reggel, amikor Janka már ébredezett, bementem a félhomályos gyerekszobába és kicsempésztem a pelenkáit. Az oroszlánosokat egy cipősdobozba tettem, rátettem a fedelet, a dobozt pedig felraktam a vécé feletti tárolópolcra a tisztítószerek közé. A zsiráfos pelenkákat visszatettem az eredeti csomagba és visszavittem a gyerekszobába. Ha nincs választék, nincs hiszti.

Amikor később Janka már teljesen éber volt, jött a harmadik lépés: bevállaltunk még egy hisztit a hálózsák miatt, mert persze megint nem akarta levenni. A férjem elkezdte felöltöztetni, én pedig kivittem a hálózsákot és eldugtam, amikor a gyerek nem figyelt. Onnantól kezdve paplannal takarózott, aminek van egy óriási előnye: ha reggel a gyerek felül, leesik róla a takaró, így már egy lépésel előrébb vagyunk az öltözködés felé. Az öltözésnél két ruhadarab közül lehet választani: ez a felső vagy az a felső, ez a nadrág vagy az a nadrág, stb. A két opciót én ajánlom fel, a végső döntést pedig a gyerek hozza meg.

Ha még így sem akar öltözni, ott támadok, ahol a legjobban fáj neki. Mivel Janka szeret mindent egyedül csinálni, ezért ezt szoktam neki mondani: “Háromig számolok. Ha nem öltözöl egyedül, én foglak öltöztetni.”. Ezután lassan és egyre mérgesebben elszámolok háromig. Ha nem öltözik, én öltöztetem. Ezt három napon keresztül minden reggel megcsináltam vele. Iszonyú ordítás és hiszti volt miatta, de három nap után belátta, hogy nem viccelek. Ugyanezt a trükköt alkalmazzuk, ha nem akar fürödni. “Ha nem mész fürödni, én foglak vinni.” vagy fürdés végén “Ha nem pakolsz ki a kádból, én fogom összeszedni a játékaidat.”.

Fontos, hogy amikor eljutok a háromig és végül én öltöztetem vagy pakolok helyette, nem nézek a szemébe, viszont az arcomon látja, hogy őszintén mérges vagyok. Ez persze csak addig tart, amíg a büntetek, utána visszatér minden az eredetibe.

Itt tartunk most. Két hét hisztirohamait három-négy nap alatt sikerült a minimumra csökkenteni. Persze, bepróbálkozik, de most könnyebb visszaterelni. A férjem és én többnyire egyetértünk, ami szintén nagy segítség a fegyelmezésben.

Nektek van valami bevált taktikátok a dackorszak túlélésére? Ha igen, osszátok meg velem kommentben.
(A kép forrása: freepik.com)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük